Egy alapkő letétele mindig a jövőről szól. Arról a hitről és reményről, hogy az alapkő fölött hamarosan épület áll majd. Ebben a reményben és örömben volt részünk 2010. augusztus 23-án, a budaörsi Pitypang Bölcsődében, ahol az épületbővítés alapkövét tettük le. Jövő őszre több mint kétszeresére nő itt a férőhelyek száma, a felerészt uniós forrásokból megvalósuló bővítésnek köszönhetően. Ünnepi beszédemben igyekeztem összefoglalni, hogy miért is olyan jelentős számunkra ez a beruházás.
„Jog van, hely nincs!” Ezzel a címmel adta közre legújabb jelentését, éppen a múlt hét szerdán az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a magyarországi bölcsőde helyzetről. Szabó Máté ombudsman lesújtó képet fest az országos állapotokról: „Munkát vállalnának a nők, de nap közben nem tudják kire bízni a gyereket. Nem jut hely az önkormányzati bölcsődében, óvodában, vagy a településen egyáltalán nincs is ilyen. A magánszféra szolgáltatását pedig nem tudják megfizetni. A létező bölcsődék jó része 130 százalékos kihasználtsággal működik – írja többek között. Óvoda és bölcsőde híján a családi napközi, vagy házi gyermekfelügyelet jelenthetne megoldást, ám itt is óriásiak a területi egyenetlenségek. A családi napközik több mint 43 százaléka a Közép-Magyarországi Régióban található. További probléma, hogy ezek közül is csak kevéssel kötöttek feladat-ellátási szerződést az önkormányzatok. Ahol pedig nincs ilyen szerződés, ott magasak a térítési díjak, amit a szociálisan rászoruló gyermekek szülei nem tudnak megfizetni.”
Nehogy azt higgye azonban valaki, hogy a bölcsődei férőhelyek hiánya csak a szegény kistelepülések gondja. Az olyan agglomerációs városokban, mint például Budaörs, szintén komoly kihívás ez. Itt azonban nem az önkormányzat pénztelensége, hanem az okoz folyamatos problémát, hogy egyre nő a betelepülők száma, illetve az itt működő cégek dolgozói is szívesen hozzák a városi intézményekbe a gyerekeiket. Budaörsön ráadásul - és ezt őszinte örömmel mondom -, a születések aránya is jóval az országos átlag fölött van.
Szabályos versenyfutás zajlik a folyamatos létszámnövekedés, és a férőhelybővítés terén. Szerencsére mi még bírjuk a versenyt. Bár esetünkben is jól jön az európai uniós támogatás egy-egy ilyen nagyobb volumenű beruházáshoz. Mert hát irdatlan pénzekről van szó egy-egy új intézmény felépítése, vagy a már meglévő bővítése során. Ahhoz például, hogy ezt a bölcsődét, amelynek most tesszük le az alakövét, nyolcvan férőhellyel bővítsük, majdnem félmilliárd forintra van szükség. A felújítás költségeinek felét uniós forrásból fedezzük, miután 250 millió forintot nyertünk erre a célra a Közép-magyarországi Operatív Program pályázatán.
Ez a bölcsőde eredetileg 60 gyermek ellátására volt alkalmas, jövő ősszel már 140 gyerek járhat ide. A beruházás révén az intézmény alkalmas lesz a különleges nevelési igényű gyermekek ellátására is. Külön hang és fényterápiás szoba épül, de lesz vízi terápiás medence, só szoba, valamint egy hatalmas fedett játszó rész, ugyanakkor a meglévő mellé egy újabb tornaterem is készül a kicsik örömére. Megújul a gyermekintézmény konyhája, a jelenlegi, napi 100 adag helyett ősztől már 250 adag étel készülhet; a mosoda kapacitása is nő, a most használt háztartási mosógépek helyett ipari gépeket helyeznek üzembe a felújítás befejezésekor. Az épületben teljes körű akadálymentesítés valósul meg. A bővítéssel az épület alapterülete majdnem másfélszeresére nő.
A bővítéssel hosszú távon is biztosítható lesz Budaörsön a családok igényeihez igazodó magas színvonalú, ugyanakkor a férőhelyek számát tekintve is elegendő mértékű bölcsődei ellátás. Ugyanígy az óvodai fronton is próbálunk helytállni.
Az elmúlt években több óvodát adtunk át, vagy bővítettünk, és most kezdünk hozzá egy teljesen új intézmény felépítéséhez a nemrégiben átadott uszoda-sportcsarnok és a szintén idén befejezett 24 tantermes iskolánk mellett.
Reméljük, ezekkel a beruházásokkal legalább időlegesen lélegzethez jutunk, és az itt élők, itt dolgozók számára biztosítani tudjuk a teljes körű és magas szintű ellátást a gyerekek elhelyezésében.
Egy alapkő letétele mindig a jövőről szól. Arról a hitről és reményről, hogy az alapkő fölött hamarosan épület áll majd, amelyet nem is olyan sokára hangos gyerekzsivaj tölt be. Persze addig is bőven lesz dolguk még az építőknek, a munkát felügyelő hivatali dolgozóknak, a különböző engedélyező hatóságoknak, a bölcsőde berendezőinek, a feladatra felkészülő személyzetnek. Én maximális bizalommal vagyok irántuk, és előre köszönöm azt a hatalmas munkát, amelyet jövő őszig feszített tempóban kell majd elvégezniük. Remélem a megnyitó napján, a kijelölt határidőre, ugyanilyen sokan állunk majd itt – és teljesen elégedetten tekintünk az elkészült beruházásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése